A szuperképesség, ami megvan mindannyiunkban

Olvasási idő: 2 Perc

Az érzés, amikor örömödben zokogsz közel rekordbaillő fél órán keresztül, mert meghallod a hírt a nagynénédtől, hogy nem terjedt tovább a rák, nincsen áttét.

Az érzés, amikor ezt a hivatalos papír is megerősíti pár héttel a műtéted után. Első stádium, nincs invázió. 

Az érzés, amikor december végén, az első kontrollon minden eredményed rendben van.

Az érzés, amikor márciusban Chilében egy hátfájdalom miatt csinálnak egy CT-t Neked, és így ismét megbizonyosodsz arról, hogy Minden Rendben Van.

Az érzés, amikor nem egészen 2 órája megkaptad az előző hét pénteki vérvételed eredményeit – ismét minden rendben van. Néhány érték épp hogy kicsúszik a referenciaértékek intervallumából, de azt már le se szarod. A tumormarkerek jók. Te boldog vagy. Minden jó. 

Ez az érzés tavaly szeptemberig számomra egy ismeretlen érzés volt. Egy hosszúnak tűnő, nehéz időszak után jött. 

Amikor mintha hirtelen mindent, ami számomra ismert volt, elvett volna valami külső erő. 

Mintha 10-20-30 méteres hullámok közepette kellett volna túlélnem. 

Úgy, hogy nem tudtam, merre haladok, mi lesz holnap, vagy a következő hullám után. Melyik irányba tartok, hogyan. 

Fura helyzet. Előbb-utóbb hagyod, hogy sodródj ezekkel az óriási, kegyetlen, kiszámíthatatlan hullámokkal. 

A hullámok nem törődnek veled. Se jót, se rosszat nem akarnak. Ők csak hullámok. Te kerültél egy olyan helyre, ami számodra rossz. 

Majd minden jelzés nélkül egy pillanat alatt lecsillapodnak, és még sokkhatás alatt csak lebegsz a vízen.

Kell idő, amíg felfogod, mi történt. 

Végre kapsz levegőt. Végre körbe tudsz nézni. Látod a víz alját. Újra Te irányítasz. Vagy eddig is Te irányítottál? 

De mit irányítottál? Igazából nincsen befolyásod a hullámokra. Csak alkalmazkodsz a környezetedhez. 

Amióta erre rájöttem, azóta szimplán elfogadom a hullámokat. Nem gondolkozom, miért nagyok, miért kicsik. Magamra fókuszálok. És arra, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjak a környezetemhez. Mert egy valami felett mindig is fogok tudni uralkodni. És az a valami pontosan én magam. 

Tetszik, amit olvasol? Kérlek, oszd meg, ahol tudod!

A blogom tök új. A sztorim sajnos hétköznapi. Mégis, ha annak idején olvashattam volna egy ehhez hasonló blogot, könnyebb lett volna. Segíts abban kérlek, hogy eljuthassak olyanokhoz, akiknek szüksége lehet rá. Soha nem tudni, ki mivel küzd titokban, némán. 

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp

Email feliratkozás

Semmi zsákbamacska, ez bizony hírlevél. Most figyelj: valami érdekességről küldök levelet, ami éppen a fantáziámat izgatja. Nem árulok semmit! Amim van, az az enyém. Ebbe nem beleértve a heréimet. Heréim már nincsenek. 

Ígérem, nem foglak mindenféle szarsággal zaklatni. Amúgy meg bármikor leiratkozhatsz!