Egy ambíciózus, tervekkel teli embernek tartom magam.
És mégis, amennyire motivált és élettel teli voltam a középiskola végéig, annyira szürke lettem a diplomaosztómra. Valamiben viszont biztos voltam. Nem akartam a könnyebb, átlagos, “biztos” utat járni.
Menjünk vissza egy kicsit az időben. 2016 telén “ébredtem fel”, életem első munkahelyén. Képzelj el egy kis céget, aminek az ügyvezetője több vállalkozással zsonglőrködött egyszerre.
Hihetetlennek találtam a srácot. Úgy éreztem, egyáltalán nem tehetséges semmiben, mégis mindenhez ért, és a hihetetlen munkamorálja mellett érthetetlenül inspiráló volt.
Az ő energiája motivált arra, hogy kinyissam a szemem. Hogy kérdéseket fogalmazzak meg magamnak.
“Mit akarok az életben?” “Ki vagyok én?” “Miket szeretek?” “Mikben vagyok tehetséges?” Stb.
A következő hónapokban leszoktam a dohányzásról (8-9 év után), online kurzusokat végeztem el, rendszeresen olvastam, sőt, még mozogtam is, amit nem tettem középiskola óta! Egy passzív, szürke ember helyett újra egy életerővel teli, célokkal rendelkező, aktív ember formája kezdett bennem kirajzolódni. Utólagosan is köszönöm, Ádám!
2019 elején elkezdtem marketingesként egyéni vállalkozóként dolgozni. Megtanítottam magamat Facebook és Google Ads hirdetéseket csinálni, honlapot szerkeszteni, Photoshopolni, meg bármi mást csinálni, ami éppen kellett.
Mivel nagyobb rugalmassággal járt, elkezdtem rendszeresen konditerembe járni. De nem azért, amire gondolsz.
Azért, hogy kontrolláljam a szorongásomat.
Azóta már rájöttem, hogy a szorongással nincsen semmi probléma. Lehet kezelni. Nálam akkor jön elő, amikor mélyen zavarnak dolgok magamban, és még nem ástam elég mélyre, hogy megfogalmazzam, pontosan mik.
Az edzés azóta is elengedhetetlen része a napi rutinomnak. Ez a bizonyos rutin viszont néha felborul.
2020 nyarán nem csak a rutinom, de az életem is felborult, amikor hererákot diagnosztizáltak nálam.
Ijedtség. Orvosok. Kórház, papírok, kórház, vizsgálatok, kórház, magánrendelés, kórházban CT, tű félreszúrás, kar kétszeresére dagadás, ájulás. Öröm, mert nem terjedt tovább a rák CT alapján. Műtét előtti nap betegfelvétel. HorváRh Martin. Egyedüllét. Félelem. Tehetetlenség. Zokogás a zuhanyzóban. Zokogás almaevés közben. Zokogás kint, a padon ülve, az utolsó vacsoránál. Zokogás az “utolsó” naplementét nézve.
De aztán valami megváltozott.
Elképzeltem magamat egy hónap múlva. Az a valaki visszamosolygott rám, és megölelt. Azt mondta, hogy minden rendben lesz. És hihetetlen szeretetet éreztem. Megértettem. Tudtam, hogy Minden Rendben Van. Elfogadtam, hogy ennek így kell lennie. És onnantól egyszerűbb volt, mint valaha is reméltem volna.
Más lett a hozzáállásom. A kisugárzásom, az energiám. Másképp álltak hozzám az emberek. És én hozzájuk.
Egy darabig nem értettem, hogy miért van az, hogy még egy bolti eladó is mosolyog rám. Az összes orvos, a biztosítóm, az ismerőseim, mindenki pozitív energiát sugárzott felém. Nem sajnálatot. Őszinte, pozitív energiát. Mintha felemeltem volna őket az én energiaszintemre.
Érdekes, soha egyetlen pillanatig nem volt bennem az, hogy miért történt. Vagy hogy bárcsak ne.
Már az első pillanattól a pozitívumokat kerestem. Elmondhatatlan az érzés, amikor első alkalommal azt mondja az orvos, hogy egy idegen tumor nő a testemben. Abban a másodpercben kattant bennem valami. A negatív gondolatok megszűntek létezni. Örültem ennek az egésznek.
De jó lesz! Nem kell félnem idősebb koromra attól, hogy csökken a tesztoszteron szintem. Be lesz állítva! Tudok majd kényelmesen ülni! Ülhetek órákig meleg vízben. És amúgy is szarul nézett ki. Komolyan! Szeretek kitűnni a sorból. Ezzel aztán pláne kitűnök. És igen, talán egy szervvel kevesebb lettem. De mégis sokkal több.
Azóta már azt is tudom, hogy ez az egész egy áldás volt. Elvégre az életem, amit most élek, összehasonlíthatatlan azzal, amit a műtét és a betegség előtt éltem.
Ha lehetne, akarnék változtatni? Soha. Haha!
És ez önmagában egy óriási lecke lehet mindannyiunknak. A könnyebbik út az, hogyha az ember felveszi az áldozatszerepet, és sajnálatra méltó állatként tekint magára.
Soha nem tudni, mit hoz a következő fejezet. Nincs rossz és jó. A dolgok történnek, az idő telik, az élet zajlik, mi meg vagyunk, aztán majd nem leszünk.
A mantrám pedig mindig alkalmazható. Minden Rendben Van. 🥳
Búcsúzónak egy szelfi műtét után 3 nappal. Egy szelfi, ahol – ki nem fogod találni – már rég tudtam, hogy Minden Rendben Van.
